Ki vagyok én? - & Hogy jutottam el idáig?

Sziasztok! Mivel még nem volt szinte semmilyen bemutatkozó szövegem, úgy döntöttem most írok egyet, de nem hagyományosat. Ebbe a kis bemutatkozásban megtudhatjátok, hogyan jutottam el ide, és mennyit változtam az elmúlt öt év alatt. Higgyétek el, rengeteget!

Ki is vagyok?

A nevem Regina, de sokan szólítanak Redzsinek. Vidéki lány vagyok, szeretek olvasni, írni, barátaimmal/barátommal lenni. 2018. február óta blogolok (lassan fél éve!), és nagyon szeretem ezt csinálni. Régebben is voltak blogjaim, de azokat inkább csak próbálkozásoknak mondanám. Hamarosan indulni fog egy történetes blogom is, ahol egyik sztorimat olvashatjátok majd. Jelenleg dolgozok egy regényen is, nagy álmom hogy egyszer megjelenjen egy alkotásom. Nem sokára egyetemista éveimet fogom élni, de mar alig várom. Tudom, hogy kemény lesz és nem egy gimnázium mégis nagyon vonz már valamiért!

Ennyi talán elég is a sablonos szövegből, jöjjön a lényegesebb része a dolgoknak.

Hogy is jutottam el idáig?

Ami a legtöbb változást hozta az életembe, az a gimnázium volt és hogy elkezdtem dolgozni. Kezdjük az előbbivel. Mivel még 13-14 évesen nem tudtam mit akarok majd tanulni később ezért gimnáziumba jelentkeztem és végül nem bántam meg. Nagyon meg is örültem neki mikor felvettek.

A barátságok kialakítása sosem ment egyszerűen. A suli kezdése előtt beszélgettem is pár jövőbeli osztálytárssal és találkozók is voltak. Viszont egy baj volt, hogy a jövendőbeli osztályomból csak egy lányt ismertem, az unokatesómat, akivel nem voltunk annyira jó viszonyban. A legtöbb embernek talán nem jelentene ez olyan nagy problémát viszont én egy olyan típusú ember voltam, aki nagyon visszahúzódó és nehezen nyit mások felé. Szinte sehogy. Így történt, hogy nehézkésen indultak a gimis éveim.

Első pár hónapba nagyon egyedül éreztem magam, ami persze az én hibám volt, hiszen nem nyitottam senki felé. Majd lassacskán kialakult egy baráti társaságom és nagyon jól kezdtem magam érezni. Viszont ahogy teltek az évek jó pár konfliktus született és egyik baráti társaságból a másikba sodródtam. Ebben mai napig biztos vagyok, hogy nem mindegyik sodródás volt az én hibám. Egyszerűen csak megtörténtek. Persze nem mindig én sodródtam ki a társaságból volt, hogy mások "cserélődtek". Ezek a barátságok, viszályok, csalódások rengeteg tapasztalatot adtak. A rosszak mellett rengeteg jó emlékem is született, amikre a mai napig mosolyogva emlékszem vissza. Igyekszem nem a rosszat, hanem inkább a jót látni bennük, hiszen az a fontosabb.

Sose bántam meg semmit, amit tettem ezekkel kapcsolatban, szerintem helyes döntéseket hoztam. Sose akartam egy olyan barátságba lenni ahol kihasználnak. Volt, hogy ez a dolog csak egy idő után tűnt fel vagy miután mások rávilágítottak erre. Sosem volt könnyű egy hosszú, szoros barátságot ez miatt megszakítani. Túlságosan megbocsájtó ember vagyok, amit szeretnek kihasználni az emberek. Viszont nekem is van egy határ, ami már sok és kimondom a véleményem. Van, hogy ez nem tetszik a másiknak, és nem oldódnak meg a dolgok. Inkább, csak a sértődés megy, és nem ismerik el, hogy nem nekik van igazuk.

A gimis éveim vége felé, mikor már jobban ismertem az embereket, alakultak ki olyan kapcsolatok, amik valóban maradandónak tűnnek. Megtudtam ki az igazi barát. Hosszú és nehéz utat kellett ehhez végigjárni, de örülök, hogy jól sült el.

A gondolkodásom és a céljaim is sokat változtak. Ahogy teltek az évek, láttam, meg hogy mennyit bírok tanulás ügyileg. Így, ezek szerint döntöttem el, hogy „mi leszek, ha nagy leszek”. Akartam én, már lenni állatorvos, kutató orvos, újságíró, pszichológus és biológus is. Végül az élelmiszermérnök mellett döntöttem. (Ez fele pedig egész jó irányba haladok, miután kiderült 25.-én, hogy felvettek).

Azért választottam ezt a szakmát, és azt a sulit ahova megyek, mert úgy láttam itt nem kell halálra tanulnom magam (egy orvosihoz viszonyítva, például), sokfelé el tudok helyezkedni és még érdekel is. Mivel nem annyira tanulós még a magánéletemet is kényelmesen tudom élni mellette. Persze én se látok a jövőbe, hogy milyen lesz majd az egyetemen, de mondom, egy joghoz vagy orvosihoz viszonyítva sokkal könnyebb, abban biztos vagyok.

Egyre önállóbb szeretnék lenni. Ezért is kezdtem el dolgozni diákként, hogy legyen saját keresetem és szerintem ez egy nagyon jó kiinduló pont. Akkor most nézzük is a diákmunkát.

Ez is segített abban, hogy nyissak az emberek felé. Az első munkahelyemen – ahol rajtam kívül elég sok diák volt – nagyon sok embert megismertem és jóba lettem velük. Mivel csapatban kellett dolgozni, ez segített az emberekkel való kommunikációmba. Magabiztosabban kezdtem el hozzászólni az emberekhez, és sokkal kezdeményezőbb is lettem.

A másik fontos – amit már említettem is – az önállóság. Ezáltal jöttek az olyan dolgok hogy, saját pénzből vettem kaját, ruhákat, elektronikai cuccokat vagy sminkeket. Ezek még kisebb dolgok, de nagyobbakban is kezdtem gondolkodni, mint a saját kocsi vagy saját lakás. Ezekre pedig hamarosan sort is szeretnék keríteni.

Hogy lett animés, rocker kislányból, felnőtt nő?

Ezt mind külsőre és belsőre is lehet érteni. Nézzük csak az animéket.

Körülbelül tíz éves korom óta vonzott ez a világ, és szerettem bele az animék és mangák világába, menthetetlenül. Mindig is azt mondogattam ebből nem fogok soha kinőni. Ebben bíztam, és így is éreztem. Majd eljött egy időszak hogy Redzsina kezdett felnőni, és animékről átváltott sorozatokra. A könyvesboltban már nem néztem meg a manga részlegeket. Szép lassan elhagytam őket. Aztán, hopp! Rájöttem, de igenis ki lehet nőni az animéket. Legalábbis nekem sikerült, és nem bánom. Erre a korszakomra is mosolyogva emlékszem vissza.

Valahogy ez az életstílus hozta el azt is, hogy rockosan, darkosan, vagy valami ilyesmi stílusba kezdtem el öltözködni. Na, a korszakom e részére nem szívesen emlékszem vissza, hogy miket voltam képes felvenni. Mindig erre az volt a kifogásom, én bizony nem leszek sablon és így fogok öltözködni.

Nem is olyan rég, valahogy két éve pedig alternatív stílust próbálgattam, bár nem tudom ez mennyi sikerrel jött össze, de ez sem tartott sokáig. Ez volt az utolsó olyan dolog, amivel ki akartam tűnni a többiek közül.

Most visszanézve, örülök neki, hogy elhagytam ezt a dolgot. (Félreértés ne essék, nincs semmi bajom azzal, aki így öltözködik, ilyen stílust él, egyszerűen csak magamon nem tudtam elnézni.) Egyszóval boldog vagyok, hogy már kezdem megtalálni az igazi, nőies stílusomat. Vagy talán már meg is találtam ezt.

Legvégére pedig egy apró lázadásom is volt, mégpedig az hogy a majd’ derékig érő hajamat, nagyon rövidre vágattam. Én ezt rettentően megbántam.

Elején még imádtam, hogy rövid hajam lett, és jól esett a változás. Mások is mondták, hogy jól áll. Aztán egyszer csak hiányozni kezdett a régi, szép hosszú hajam. Ezért elhatároztam soha többé nem vágatom le. Mivel a hajam nagyon gyorsan nő, ezért szerencsém is volt vele, hamar visszakaptam a hosszú frizurámat.

A rövid hajnak az volt az előnye, hogy könnyen lehet festeni. (vagyis könnyebben, mint egy hosszú hajat.) Így a színeket is próbálgattam. A sötétbarna haj volt a kedvencem, egyszerűen imádtam. A mai napig gondolkozok rajta, hogy visszafessem.

Szóval ki is vagyok?

Redzsina vagyok, egy örök álmodozó lány, célokkal és vágyakkal, mint bármelyik fiatal. Elfogadom a múltam, és szeretem is mivel csak a jóra emlékezek a rosszakat, pedig elfeledem. Ez a dolog eléggé a pozitivitásomra utal. (Ne tévesszen meg rosszabb napjaimon, igen negatív ember tudok lenni.)

Ez volnék én, és ez lett volna itt a kis különleges bemutatkozó szövegem. Remélem tetszett és jó volt olvasni!

Puszi!