menü

Főoldal

2018. november 24., szombat

Szeretek koleszos lenni!



Eleinte nem akartam koleszba menni. Eléggé határozottan kiálltam a döntésem mellett, pedig a szüleim és a barátaim is a kollégiumot javasolták. Hiába érveltek mellette, én mindig csak a fejemet ráztam rá. Makacs voltam és gondoltam nekem majd menni fog a bejárás.
Sok mindentől féltem a koleszos életből. Féltem attól, hogy milyen szobatársaim lesznek, hogy nem fogok tudni tanulni és hogy tanulás se fog menni.
Viszont mikor megpróbáltam a bejárást, nagyon hamar rájöttem, hogy ez nem fog menni. Nem is a koránkeléssel lenne a baj, hanem, hogy mindennap késő este fél kilencre érnék haza. Semmi időm nem lenne tanulni. Így végül úgy döntöttem megpróbálom a kolit. Ezt pedig nem bántam meg.

2018. november 12., hétfő

Szalma Csárda (Esztergom) - Vélemény




A hétvégén tértünk be a szüleimmel és húgaimmal az esztergomi Szalma Csárdába. Már kívülről is egy hangulatos helynek tűnt. Mivel egy csárdáról van szó, természetesen nem puccos étteremre számítottunk. Az ilyen helyeken nem is a kinézet a lényeg, egy csárda nézzen ki „csárdássan”. Itt ez meg is volt. Kis vidéki ház hatást keltett, kívül-belül. Bent is rengeteg régi tárgy van kiállítva, a kedvencem, ami leginkább tetszett az a régimódi, nagy kandalló – ami mellett helyet foglaltunk – matyó mintákkal festve.

2018. november 5., hétfő

Hello november! 2018



El sem hiszem hogy már el is jött a november. Még csak épphogy elkezdődött az ősz, már vége is lesz. Őszintén nem igazán vártam ezt a hónapot, mivel elég sok teendőm lesz és rengeteg ZH fog a nyakamba zúdulni.

Az idő még elég meleg – a hétvégén trikóban gereblyéztem a leveleket – így annyira nem érzem, hogy közeledne a tél. Pedig már nagyon várom, hogy eljöjjön a téli hangulat, a reggeli csípős fagyok és a közeledő karácsony. Az egyik legszebb része az évnek.

2018. október 26., péntek

Tervek blogra + bővítés




Halihó! A suli miatt igen kevés időm van a blogra és így kevésbé is vagyok aktív. Viszont elterveztem kicsit rendszerezem a blogot és aktivizálom magam. Erre pedig pár jó módszert találtam ki, hogy ha nincs, sok időm hogyan posztoljak tartalmas bejegyzéseket öt perc alatt.
Szeretnék heti legalább egy bejegyzést, de még jobb lenne, ha kettő is sikerülne. Mivel bővítem a blogomat – majd lejjebb találjátok, hogy mivel – ezért több téma lesz, így több bejegyzést tudok írni. Eddig azért nem írtam ezekről a témákról, mert nem éreztem azt, hogy érdekelne másokat, de rájöttem ez nem így van, egyszerűen csak még be kell indulnia a blogomnak. Viszont most megpróbálom, huzamosabb ideig és majd meglátjuk mi lesz.

2018. október 23., kedd

Hogyan írok regényt?


Heyho! Lehet páran nem tudtátok, de a blogolás mellett regényírással is foglalkozok. Kevés időm jut rá sajna, pedig van már egy kész vázlatom a legújabb agyszüleményemhez, amit igyekszek kiteljesíteni. Most itt megosztom veletek, hogy én hogyan is írok regényt.
Biztos volt veletek is olyan, hogy egy történet írása közben belegabalyodtatok pár dologba. Hogyan is hívták xy-t? Ez az esemény volt már? Milyen évszakban is írok? Ezért hasznos, ha megcsináltok pár teendőt mielőtt nekikezdtek egy regény megírásának és betartotok pár hasznos tanácsot.
Közeleg a NaNo Writing és ez a bejegyzés lehet segítségetekre lesz, hogyan is írjunk meg egy regényt. Nekem nagyon jó és bevált technikáim van erre. Bár még nincs egy befejezett regényem sem, de remélem, hamarosan megszületik majd egy!