menü

Főoldal

2018. december 26., szerda

Blog állapota: SZÜNETELTETVE!


Hát sziasztok! Hosszú idő után nem annyira jó hírrel jövök nektek. Hosszú gondolkodás után úgy döntöttem, hogy lezárom ezt a blogomat. Azt még én magam sem tudom, hogy végleg vagy esetleg ideiglenesen. Viszont, van egy jó hírem is. Nem hagyom abba a blogolást, csak egy új helyen folytatom. Ez is az egyik oka annak, hogy az Alternatív világ erre a sorsra jutott.

Az elmúlt időben sokat szenvedtem a blog írással. Hiába jutottam arra már, egyszer, kétszer, hogy na, most megtaláltam a témámat, nem volt igaz. Ezt onnan tudtam, hogy ha írtam is bejegyzést kissé kényszernek éreztem. Az ötlet tetszett, de az hogy én meg is írjam, már kevésbé ment.
Szóval menthettem a menthetőt és inkább úgy döntöttem egy másik blogra költözök, egy egészen új témában. Nem személyes lesz, hanem inkább egy olyan hely ahol a véleményemet fejtem ki különböző témákban, cikkeket írok. Hasonlóak lesznek talán, mint itt pár bejegyzés, mert már írtam ilyesmiket. Ezek voltak azok, amik a legjobban mentek, és szinte égett a billentyűzet miközben írtam a bejegyzést.

Azért részben sajnálom is, mivel sok munkám van ebben a blogban és talán ezért se szeretném teljesen elengedni, hátha még visszatérek hozzá. Egyelőre csak szüneteltetve lesz, aztán majd meglátom a továbbiakat. Az most biztos, hogy a blogolásra szánt időmet az új oldalamra fogom szánni.


Egyetem mellett így is nehéz ezt vezetni, főleg vizsgaidőszakban. Abban bízom, hogy most január elején majd letudom a vizsgákat, és több időm lesz rá. Az ötleteim már megvannak rá, címek is amikről fogok írni, megpróbálok minél aktívabb is lenne. Hiába nem doktorin vagy jogin vagyok, mégis csak egy egyetem ahol tanulni kell és ez az első.


Végül köszönöm, hogy olvastátok a blogomat! Ha szeretnétek továbbra is követni az írásaimat iratkozzatok fel olvasónak az új blogra.

Puszi és nagy ölelés:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése