menü

Főoldal

2018. október 8., hétfő

Hello október! | 2018


Az őszön belül is beköszöntött a kedvenc hónapom az október! Ez az évszaknak a csúcspontja számomra. Az erdők már egyre jobban színesednek és az idő is hidegebbre fordul, így jobban fel kell öltözni. Én kimondottan szeretem az őszi kabátkákat, és a hozzájuk illő kendőket.

A szeptember igen eseménydúsan telt. Elkezdődött az iskola, és a hónap vége fele egyre több a tanulnivaló. A múlt héten kapásból két zh-t írtunk, amiből az egyiket legalább elég jónak érzem. Eddig nagyon tetszik az egyetemi élet, bár eléggé tanulós. Viszont erről majd később egy első féléves beszámolóban részletesebben írok.
Majdnem minden hétvégére valamilyen program esett, így olyan sok időm nem volt otthon pihenni. Bár ez annyira nem volt baj, mivel a programok nagy részét élveztem.
Jó dolgok is történtek szeptemberben, végre meglett a jogsim! Az EÜ vizsgával befejezve, sikerült. Még aznap délután mikor ezt a vizsgát sikeresen teljesítettem, mentem és megcsináltattam a jogsit, amit négy nap alatt kiküldtek. Így mikor hazaértem a koliból már mehettem is vezetni. Sokkal jobb érzés volt, mint az oktató kocsiban, sajátban felszabadultabban vezettem. Így egy a céljaim közül ki lett pipálva.


Mi vár rám októberben?
A második hét vége fele jönnek a Glamour napok, ahol kisebb bevásárlást tervezek. Legfőképpen a dm-be szeretnék, benézni, és pár alapvető dolgot megvenni. Ezután még a közelben lévő ruha és cipőboltokba és megnézem, hátha találok valami jót. 
A hónap közepén a húszas éveimbe lépek! Bevallom, nevetséges, de már most öregnek érzem magam. Olyan sok mindent nem terveztem erre a napra, családi szülinap lesz inkább, amit nem is bánok. Nem tekintem a szülinapot hű de nagy ünnepnek.
Az egyetlen dolog – a matek zh-n kívül – a német középfokú nyelvvizsga teljesítése a hónapban, amitől félek. Annyira nem is kéne félnem tőle, hiszen már túl vagyok egy közép és egy emelt érettségin (az emelten nem lett meg a 60% szóbeli miatt, ezért nem kaptam meg ott), és még másfél éve egy sikertelen nyelvvizsgán. Szóval már háromszor felkészültem plusz több mint 10 éve tanulom ezt a nyelvet. A félelmemet talán a sikertelen eredmények okozzák, de erre most igyekszem jobban felkészülni.  

Nektek hogy telik a suli? Mentek Glamour napokra?
Puszi!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése